2012.01.27

Lehet, hogy pandánk nincs, de van egy gyulai kengurunk aki úgy döntött, hogy elég a fogságból, irány a szabadság!:) Nem tudjuk honnan került elő, de egy biztos, hogy szabadon kószál.. vajon mit eszik és ki láthatta amióta feltűnt? Lehet, hogy van egy őshonos kengurunk csak eddig ezt titkolták előlünk?:)

Felhívtuk Gyuri bá-t a gyepmestert, aki közelről látta a kengurut és jól kifagattuk, hogy mi történt köztük azokban a pillanatokban:)


Kisebbfajta tömegverekedés tört ki egy kecskeméti esküvői ruhaszalonban. Tizenkét ember ordítozott egymással, és azzal fogadták a járőröket, hogy korábban tettlegességre is sor került. A szétválasztott veszekedők arról számoltak be, hogy egy esküvői ruha kölcsönzése miatt alakult ki közöttük a vita. Nem csak ütlegelték egymást, hanem rugdalóztak és egymás haját is rángatták. Egy asszonynak az alkarját harapták meg, másiknak pedig horzsolásos sérülései keletkeztek..Próbáltuk kitalálni, hogy pontosan mi történhetett és mik azok a dolgok amikre nagyon be tudnak rágni a nők..:)


Dél Afrikában börtön járhat azoknak az időjósoknak, akik hibáznak. Mert ugye rosszul végzik a munkájukat. Hiszen az idő „jós” kodás az ugye nem okkult tudomány..vagy mégis?:) Itthon mit adjunk azoknak akik félrevezetnek minket?:)


Korán reggel valami nagyon zúgott a fiúk fülébe..Nem tudjuk mi volt az, mert kint senki nem hallotta. Reméljük, hogy nem a majom hagyott a fülesben egy kis meglepetést..:)

Akinek eddig nem zúgott a füle, annak ajánljuk Jani ma reggeli muzsikáját. Reményei szerint egy Francia-kanadai pop punk csapat, a Simple Plan fog zajongani és kedvet csinálni a hétvégi bulizáshoz.

http://www.youtube.com/watch?v=9BQYiugOwBs


Nincs adat
hirdetés



Andy Vajna Árpa Attila Badár Sándor Bárdos András Erőss Zsolt Frei Tamás
Joshi Bharát Kordáék Kovács Ákos Nacsa Olivér Nagy Feró On the spot
Zólyomi Zsolt Rudolf Péter Stohl András Vujity Tvrtko Wolf Kati Papp István
Utolsó 3 hozzászólás







 






© 2012 morningshow.humédiaajánlat | adatvédelmi nyilatkozat